Tovább

Hírek


Febr. 20. 2018.

Erőss Ágnes látogatása a római Tor Vergata Egyetemen

  •  2018. február 20.
IGU 2014

2018. február 12 és 18. között Erőss Ágnes, az MTA CSFK FTI kutatója egy hetes szakmai látogatáson járt a római Tor Vergata Egyetemen.

A Tor Vergata Egyetem kutatójával, Alessandro Riccivel, a szakmai kapcsolat a 2015-ben, a Budapesten megrendezett EUGEO konferencián indult. Az együttműködés eredményeként Erőss Ágnes és Tátrai Patrik cikket publikált az egyetem Documenti Geografici című folyóiratában és a felek közösen pályáztak egy kutatási projektre, amely azonban 2016-ban nem nyert támogatást.

A 2018-as látogatás egyik célja egy új, az Európai Unió által finanszírozott kutatói mobilitás pályázat előkészítése volt. Emellett Erőss Ágnes előadást tartott Kovály Katalinnal közös, Ukrajna Euromajdan utáni szimbolikus politikájának átalakulását elemző kutatásának eredményeiről.

Az egy hetes tartózkodás érdemben járult hozzá az intézményi és szakmai kapcsolatok elmélyüléséhez.

A szakmai látogatás az EUHUNKPT EU-05/2017 számú pályázata anyagi támogatásával valósult meg.

IGU 2014