Tovább


Linkajánló


Magyarország Nemzeti Atlasza (MNA)


Az MNA projekt célja egy új nemzeti atlasz létrehozása, amit 1983-hoz hasonlóan ismét a Magyar Tudományos Akadémia kezdeményez az MTA CSFK Földrajztudományi Intézet koordinálásával és az ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék - mint stratégiai partner - közreműködésével. .



Hazai és külföldi földtudományi konferenciák adatbázisa




Tisztelt Látogató!

Az adatbázis a földtudományokkal és rokontudományaival kapcsolatos, összes magyarországi és (a teljesség igénye nélkül, de) lehetőség szerint minél több külföldi, nemzetközi konferencia bemutatását célozza meg.

Az adatbázis alapján mindenki tájékozódhat a felhozatalból és tervezhet jó előre.

Ez az oldal csupán felsorolását adja az elkövetkező hónapok-évek konferenciáinak. Alapinformációkkal, mint téma, dátum, kapcsolattartó, e-mail, valamint web cím (amennyiben van). Mindez talán elegendő is ahhoz, hogy az esetleges érdeklődők elinduljanak és a webcímen vagy e-mail-en keresztül megszerezzék a szükséges információkat, maguktól a szervezőktől.

Ez az oldal persze nem működhet az ÖN segítsége nélkül! Vagyis szeretnénk megkérni minden kedves kollégát, hogy amennyiben éppen szervez, szervezni készül, vagy tudomást szerez egy-egy hazai vagy külföldi földtudományi konferenciáról, szimpóziumról stb. küldje el a fent felsorolt "alapinformációkat", amelyeket azonnal közzétesszük a remélhetőleg gyorsan fejlődő és népszerű "konferencia" oldalra.


Kérjük, az értesítéseket az fkonferencia@freemail.hu címre küldjék!




Cím Időpont Helyszín Információ
XX. Congress of Hungarian Geomathematicians and IX. Congress of Croatian and Hungarian Geomathematicians. Geomathematics in multidisciplinary science - The new frontier? 2017. 05. 11-13. Pécs
VII. Magyar Tájökológiai Konferencia 2017. 05. 25-27. Szeged
VIII. Térinformatikai Konferencia és Szakkiállítás 2017. 05. 25-26. Debrecen
HUNGEO 2017 Magyar Földtudományi szakemberek XIII. találkozója 2017. 08. 16-20. Pécs
XI. Régiók a Kárpát-medencén innen 2017. 10. 13. Szeged



Nemzetközi konferencia böngészők
www.copernicus.org/

Talajtani Konferenciák - International Union of Soil Sciences oldalán szép gyűjtemény található
Info: www.iuss.org , ahol az Upcoming meetings gombot kell választani a bal oldalon

Conference Alerts - Academic Conferences Wordwide -
www.conferencealerts.com
Earth Sciences Conferences Worldwide - (geology, geophysics, geochemistry, hydrology, geomorphology and related fields)
GIS Conferences Worldwide
Soil Conferences Worldwide - Conferences about soil and related areas
Water Conferences Worldwide - Upcoming events in water management and related fields
Environmental Conferences - Upcoming events in environmental science, ecology, sustainable development and related fields
Ecology Conferences Worldwide - Conferences in ecology and related fields
Meteorology Conferences Worldwide - Upcoming events in meteorology, climate change, weather forecasting and related fields
Agriculture Conferences Worldwide - Upcoming events in agriculture, crop science and related fields