Tovább

Híreink


szept. 27.

Intézetünk kiadásában megjelent Magyarország nemzeti atlaszának Természeti környezet című kötete


  • 2018. szeptember 27.
Felfedezők Napja 2017

2018. szeptember 27-én mutatták be a Magyar Tudományos Akadémia Székházában Magyarország Nemzeti Atlasza új kiadásának Természeti környezet című kötetét. Újdonság, hogy az új kiadás nem csupán a címben foglalt Magyarország, hanem hazánk, a Kárpát-medence egészének bemutatására is törekszik.

Legutóbb 1989-ben, a rendszerváltozás előtti pillanatban hagyományosan kormányzati támogatással jelent meg Magyarország Nemzeti Atlasza (MNA). Az atlasz elkészítését akkor is a Magyar Tudományos Akadémia kezdeményezte, még Szentágothai János elnöksége alatt, 1983-ban.

Most Lovász László elnöksége alatt 18 szerkesztő, 140 fejezetszerző, 219 térképszerző, 14 térképész, valamint több tucat szakmai és nyelvi lektor munkája eredményeként készült el az új kiadás, amelynek első kötetét szeptember 27-én mutatták be a Magyar Tudományos Akadémia Székházában.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere arra hívta fel a figyelmet, hogy az MNA 2018-tól megjelenő kötetei nem csupán Magyarországra, hanem a Kárpát-medencére és annak szomszédságára (a Kárpát–Pannon-térségre) – tehát 12 ország kb. félmillió négyzetkilométernyi területére és 34 ezer településére – vonatkozóan mutatják be a természet, a társadalom és a gazdaság térszerkezetét. "Ez az album fogja össze azt a területet, ahol a nemzet történelme alakult."

Az MNA természeti környezetet bemutató kötete ismerteti a kőzet-, a víz- és levegőburok állapotát, illetve az élővilág életterét, másrészt olyan szintetizáló fejezeteket, témaköröket is tartalmaz, amelyek a természeti környezet és a társadalom összefonódását, kölcsönhatásait elemzik (pl. tájak, környezet- és természetvédelem, természeti veszélyek). A tematikus térképeket lapozgatva olyan témakörök területi sajátosságairól tájékozódhatunk, mint például a mérnökgeológia, a földrengések, az éghajlati elemek várható változása, az időjárási rekordok, a talaj-, réteg- és karsztvizek, ásvány- és hévizeink, talajaink jellemzői, a földminőség, a tájtípusok és tájkarakterek vagy a tájképi értékesség. Ezeken kívül pedig szintén tematikus térképek alapján alkothatunk képet a hazai élővilág elképesztő fajgazdagságáról, a környezet állapotáról és a hulladék kezeléséről, védett természeti területeinkről, az ökoturizmusról, valamint a kiemelkedő fontosságú hazai természeti veszélyekről: az ár- és belvízről, az aszályról, a talajerózióról, illetve az özönfajok terjedéséről és a virágpor-allergiáról.

Az atlasz új kiadásának tartalma a Magyar Tudományos Akadémia vezetésével, Kocsis Károly akadémikus, intézetigazgató főszerkesztésében készült. A munkában számos kormányzati szerv, háttérintézmény és egyetem vett részt. A hatezer példányban megjelent kiadvány nyomdaköltségeit az Emmi vállalta, és a terjesztését is támogatja. Az ajándékként felajánlott háromezer kötet a tárca közreműködésével jut el a hazai és határon túli magyar tannyelvű közép- és felsőoktatási intézményekhez.

A kötet a hazai könyvesbolti hálózatban és Intézetünk könyvtárában is megvásárolható.

A Magyarország Nemzeti Atlasza projektről az érdeklődők a www.nemzetiatlasz.hu honlapról tájékozódhatnak, ahonnan a most megjelent Természeti környezet című kötet szabadon letölthető.